Események
Kedves Szülők, Nagyszülők, Barátok, Ismerősök!
Ide töltjük fel ovisaink legszebb pillanatait.
Óvodánknak 2014 elején sikerült egy fényképezőgépet vásárolnia. Mivel sok szülőnek erre nincs lehetősége, így igyekezni fogunk a nevezetes ünnepségeket megörökíteni és a képeket elérhetővé tenni azok számára is, akik nem tudnak saját maguknak fényképeket készíteni.
Akinek vannak jó minőségű fényképei, csoportképei, óvodánk szívesen fogadja őket email-ben és feltöltjük őket az albumokba, hogy az is megnézhesse őket, aki nem volt jelen az ünnepségen, illetve akár hónapok, évek múlva is örömmel és könnyedén idézhessük fel ezeket a szép pillanatokat.
Köszönjük és kellemes nosztalgiázást :)
Esélyteremtő óvodaként munkánk elismeréséül oklevelet kaptunk 2020.11.30.
A Henkel adományosztásban vállalt munkánkért elismerő oklevelet kapott óvodánk. 2020.11.03.
Földnapja a Zöldmanó Óvodában a Civil Turisztikai Egyesület támogatásával 2020.10.22.
KEVE ovi oklevelet kaptunk melyhez ajándékok jártak amit a csoportok között osztottunk szét. 2020.09.28.
Szüreti mulatság a Zöldmanó Óvodában

Sportnap a Zöldmanó Óvodában

Sajnos egy hatalmas nyári vihar kicsavarta a gyönyörű, árnyékot és gyümölcsöt adó cseresznyefánkat. Helyére alapítványunk vásárolt udvari játékot és pótolt több játékot az udvaron. 2020.07.28.
Megújult az udvari zuhanyzónk óvodánk alapítványa a Gyermekkert Alapítvány segítségével. 2020.07.21.

Kresz park 2020.06.11.
Óvodánk alapítványa az udvari KRESZ park felfestését támogatta. 2020.06.03.
Veteményezés 2020.05.15.
Óvodánk Gyermekkert Alapítványa két játékkonyhát vásárolt az udvari babaházakba a csoportoknak 2020.03.19-én.

Sok szeretettel meghívjuk Önöket Gyermekkert Alapítványunk jótékonsági báljára melyet 2020.03.07-én 19 órai kezdettel tartunk.
Módszertani Központként munkák elismeréséül ajándékot kaptunk melyet kiosztottunk a csoportokban!
Egészségnap a Zöldmanó Óvodában 2019.10.22.

2019.10.02. Óvodánkat felkérték,hogy legyünk Módszertani Központ


Ön választ,mi segítünk - Tesco pályázat

EGÉSZSÉGNAP AZ ÓVODÁBAN
Óvodánk hétköznapjai képekben
Adventi vásár
Madárbarát címet kapott az MME-től a Zöldmanó Óvoda
A Szent István lakótelepen működő Zöldmanó Óvoda immár 19 éve foglalkozik a környezet- és természetvédelemmel; „dolgozóink elhivatottak a környezet védelme, tisztelete és szeretete iránt” – írta szerkesztőségünknek küldött tájékoztatásában Jägerné Göbl Judit intézményvezető, melyben azt is közli: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Madárbarát Óvoda és Madárbarát Munkahely címeket adományozott az intézménynek.
– Nagyon fontosnak tartjuk a közvetlen és tágabb környezetünk védelmét, óvását, valamint önmagunk egészségének védelmét. A város egyetlen óvodája vagyunk, amely sószobával rendelkezik. Modern, jól felszerelt tornaszobánk a gyerekek egészséges mozgásához biztosít lehetőséget, udvari zuhanyzóink a nyári időszakban a felfrissülést szolgálják. Óvodásaink az általuk művelt kertben ismerkedhetnek a vegyszermentes növények termesztésével: gyógy- és fűszernövény is található a kertben, melyekből a nyári melegben üdítőt, télen gyógyteát főzünk – számolt be a háttérről Jägerné Göbl Judit (képünkön).
A gyerekek a Zöldmanó Óvodában kora tavasztól késő őszig az óvónőkkel, dajkákkal együtt végzik a veteményezést, a növényápolást, öntözést, betakarítást, tárolást, feldolgozást. A megtermelt zöldségeket (hónapos retek, paprika, paradicsom, uborka, karalábé, sárgarépa, fehérrépa, zeller, káposzta) közösen dolgozzák fel és fogyasztják el. Minden ősszel gyümölcsfákat ültetnek, melyeknek gyümölcsét egész nyáron ehetik: van már cseresznye- és szilvafa, de megterem a málna, a ribizli, a füge is.
Az óvodában a növényi hulladékot komposztálóban gyűjtik. Folyamatos a szelektív hulladékgyűjtés, a vízzel, energiával való takarékoskodás.
Tavaly nyáron a Környezetvédelmi Világnap alkalmából az óvoda is részt vett a Sziget-Víz Kft. által szervezett programon, amelyen a résztvevő csoportok környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek bemutatóját hallhatták és egyes tevékenységek aktív részesei voltak (fészerodú összeállítása, állatfelismerés, fakéreg felismerés, bioital kóstolása).
– A gyerekek élményekkel gazdagon tértek vissza az óvodába, ahol megosztották tapasztalataikat. Ekkor született meg az elhatározás, hogy pályázatot nyújtunk be a Madárbarát Óvoda és Madárbarát Munkahely címre. A pályázáshoz a pénzügyi hátteret az óvoda Gyermekkert alapítványa biztosította – beszélt a pályázat részleteiről a vezető óvónő. – Elkezdődött csoportonként a munka, hogy megfeleljünk a pályázati feltételeknek. Célul tűztük ki, hogy a madárvédelem és más állatfajok védelme a mindennapjainkban megvalósuljon, fontosnak tartottuk a szülők szélesebb körének megnyerését, bevonását a programba. A szülőkkel közösen különböző madáretetőket készítettünk, számba vettük azokat a madarakat, rovarokat, bogarakat, melyek látogatták óvodánk udvarát, bokrait, fáit és virágait. Most már tudatosan úgy alakítjuk udvarunkat, kertünket, hogy az óvodánkban megtelepedő madarak igényeit figyelembe vesszük. Élőhelyeket, táplálkozási, szaporodási lehetőségeket biztosítunk számukra – tette hozzá.
Változatos, táplálékot és fészkelőhelyet adó növényzetet telepítettek az udvaron, védett helyet biztosítottak a madaraknak sövény, bokor telepítésével és meghagyásával. A fák elhalt részeit sem távolítják el, így adva búvóhelyet az állatoknak, amelyeknek folyamatosan biztosítják az ivóvizet és nyaranta a madárfürdőt.
A számos pályázati feltétel teljesítésének eredményeként május 29-én, a családi és gyermeknapon ünnepélyes keretek között vehette át az intézmény a Madárbarát Óvoda és Madárbarát Munkahely címet igazoló táblát, amelyeket a bejáratoknál helyeztek el.
– Nagyon büszkék vagyunk óvodánkra a két cím elnyeréséért. A madárvédő programokat tovább folytatjuk, természetvédő és -szerető gyermekek nevelésével.
Az óvoda Madárbarát Kert Programjának fővédnöke Bálint gazda és Schmidt Egon.
A Magyar Madártani Egyesület az elkövetkezendő időszakban lehetőséget biztosít a gyermekek részére változatos programokban való részvételre – az ehhez kapcsolódó utazáshoz jelenleg szponzorokat keresnek.
Nyuszi kupa házibajnokság
Karácsonyi műsor - 2013
Idén először nagyon nívós környezetben, a Szigetvári Vigadóban mutathatták meg ovisaink mennyire ügyesek! Énekeltek, verset mondtak, színdarabot adtak elő, a szép számmal megjelent szülők nagy örömére :)
Tökfesztivál 2013 és 2012
Nagy sikerrel és örömmel veszünk részt a minden évben, városunk főterén megrendezésre kerülő Tökfesztiválon. A szülők és a kollégák, óvónők, dadusok segítségével kifaragott tökök és egyéb kézműves darabok értékesítéséből befolyt összeget óvodánk fejlesztésére, rendszerint játékok vásárlására fordítjuk.
Évzáró - 2013
Óvodánk belső udvarában, a teraszon versekkel, dalokkal búcsúztatták a nagycsoportosok az iskolába indulókat.
Anyák napja - 2013
Ovink tornaszobája adott helyet a 2013-as anyák napi ünnepségnek. A megható szerep mellett az édesanyákat 1-1 szál virággal köszöntötték a gyerekek, valamint a saját készítésű papír szívecskét is átadták, ami örök emlék marad.
Karácsonyi műsor - 2012
Karácsonyi műsorunkat Szigetvár főterén adhattuk elő, nagy közönség előtt. A hideg ellenére nagyon jól sikerült, a gyerekek ügyesek, fegyelmezettek voltak.